Kócos-sápadt reggeleken én tényleg elhittem: Ő lehet AZ a Valaki. Néztem, amint még félálomban lebeg, lestem az arcélét és annyira gyönyörűnek találtam, hogy szívesen végignéztem volna, ahogy megzabálja az idő a vonásait a kezemmel együtt, ami épp az állán simított végig.

Ekkor rendszerint elcseszte a szórakozásomat egy öleléssel vagy épp magára rántott…de akkor és ott úgy éreztem magam, hogy nincs nálam mázlistább a világon…

folyt. köv.

...esetleg.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.